Ez éppen az az előadás, amilyenre a színházi nézők erős többsége vágyik
2024. 01. 09.

Ez éppen az az előadás, amilyenre a színházi nézők erős többsége vágyik

Kifejezetten szerencsésnek éreztem magam: rögtön egy várakozáson felüli új bemutatóval indult az év, amelynek már a címe is figyelemfelkeltő. Örülök, hogy még időben láthattam Tasnádi István író-rendező ősbemutatóját – nemsokára már csak azok fogják tudni megnézni, akik a jegyvásárlás megindításának napján kapcsolnak; én a 6Szín első nagy sikerére (Meg se kínáltak) emlékeztető helyzetet jósolok. Időben szólok: most még van néhány hely január 18-ra és februárra is, mára már nincs.

Az előadás egy részben megy, talán hatvan perc (vagy valamivel több?), de még utána se néztem az órámra, fel se tűnt az idő…

Ez éppen az az előadás, amilyenre a színházi nézők erős többsége vágyik: lehet közben sokat nevetni, helyenként félni, izgulni és végig muszáj figyelni, hogy egyetlen apró rezdülésről se maradjunk le. A darab súrolja a pszichothriller határait, és a felvetés – egy politikusnak muszáj hitelesen hazudnia – valószínűleg még sokkal később is eszünkbe fog jutni.

 Elég hozzá a színlapon szereplő hét sornyi tájékoztatás, én is mindenkinek ajánlom a megtekintést, nemcsak a színészek rajongóinak. Örülhet mindenki a rá váró meglepetésnek, még akkor is, ha ismerős a két színész, Péterfy Bori és Rohonyi Barnabás – akár az Orlai Produkció korábbi előadásaiból is. (Ld. további ajánlók: PB: Tapasztalt asszony, Apád előtt ne vetkőzz, RB: Mezítláb a parkban, Jaj, Nagyi, Válaszfalak, Redőny) Most úgy tudtam rájuk nézni, mintha még sosem láttam volna őket, és ez Tasnádi Istvánt nemcsak íróként, de rendezőként is dicséri. Életszerűek a karakterek, akik hol ellenszenvesek, hol sebezhetőek, de nem egyoldalúak, így igényes feladatot kínál mindkét szerep a színészeknek, mi pedig bevonódunk, és fontossá válik számunkra további sorsuk. Kicsit meg is szeretjük őket – a szemtelenül vonzó, ambiciózus fiatalembert és a karrierista politikust egyaránt. A színészek már jól megtanultak hazudni, mi nézők pedig épp most veszünk részt ezen a kommunikációs tréningen, egyszerre 260-an.

 A cselekmény egyetlen találkozás, amely annyi ideig tart, ameddig nézzük – utána mindenki kombinálhat tovább, hogy miként működhetnek a további órák, szükség van-e rájuk egyáltalán.

 Az előadásra egy végigdolgozott munkanap után érkeztem, és egy másik kétszemélyes darab problematikáján gondolkodtam, így már előre nyomasztott, hogy képes leszek-e áthangolódni. (Minden előadásnak rendszerint az ilyen „még meg nem érkezett” nézők tömegét kell egybeterelnie, ráhangolnia a témára és megtartania végig – annyira nem egyszerű feladat.)

De alig lépett be Rohonyi Barnabás kommunikációs trénerként az éppen beszédgyakorlatokat végző hazudni nem tudó politikus asszony – Péterfy Bori - irodájába, és már csak rájuk figyeltem. Nem kellett hozzá két perc sem, berántott az előadás, és amíg tartott, én is intenzíven koncentráltam arra, hogy rájöjjek, hogy ami elhangzik, az igaz vagy éppen átvernek minket. A számomra is meglepően erős hatás mondatja azt velem, hogy ez az előadás tényleg működni fog mindenkinek, ha engem ebben a színháznézésre teljesen alkalmatlan állapotban megfogott. A saját problémáikból kikapcsolódni vágyóknak igazi ajándék.

Aki a színházba partnerrel megy, annak még az a lehetősége is fennáll, hogy utána hosszan megbeszéljék a látottakat, az előadás rövidsége sokaknak előny is lehet, hallottam már nézőket erről nyilatkozni: „legalább utána van idő még egy sörözésre is”.

Az előadás igényesen szórakoztat, és nemcsak azok fogják élvezni, akik szintén örülnének, ha minden állításuknak hitelt adnának a körülöttük élők, de azok is, akik most még úgy érzik, hogy hasonló leckékre egyáltalán nem szorulnak rá.

Forrás: Mezei néző - Makk Zsuzsa